Nagyszabású rendezvény- és kiadványsorozattal ünnepli meg a Répce menti fürdőváros, Bük első írásos említésének 750. évfordulóját. Ebből az alkalomból 'Bük 750' címmel könyvsorozat indult kiadónk és a büki önkormányzat közös kiadásában. A sorozat első köteteként megjelent Dr. Hetyéssy István (1893–1978) mindeddig kéziratban volt, 1972-ben befejezett műve Bük történetéről, különösképpen az újkori évszázadok érdekes tényeivel. A kötetet – melynek ismertetője itt olvasható el – 2015. augusztus 19-én délelőtt mutatjuk be a büki Művelődési Központban, a Vas megyei és a büki közgyűlés 9 órakor kezdődő közös ünnepi ülése után, a Vasi Szemle folyóirat ugyancsak most kibocsátott büki tematikus számával együtt.