A Magyar Nyugat Könyvkiadót 2003 végén alapítottuk meg. Székhelye 2017-ig Vasszilvágy községben, családi házunkban volt. Szombathelyre költözésünk után, 2017 őszétől a kiadó is szombathelyi lett. Annak idején az alapítás régóta érlelődő szándékát egyetlen könyv kiadásának sürgető igénye segítette megvalósulni: egy vasi népmesegyűjteményé, amelyet a nyugat-dunántúli kulturális élet egyik nagy öregje, a 90. életévét 2004-ben betöltött dr. Kuntár Lajos állított össze, és a vidékhez ugyancsak sok szállal kötődő Füzesi Zsuzsa illusztrált. A bűvös ládikó című kötet sikere aztán lendületet adott a továbbiaknak.

Hamar kiderült ugyanis, hogy hiánypótló szerepet tölthetünk be. Sok-sok rejtett, országos figyelemre érdemes kulturális és történeti érték várt megmutatásra a vidék múltjában és jelenében. Célunk volt, hogy ezeket szépen sorban megmutassuk, mégpedig azon a kiadói színvonalon, amely bárhol vállalható.

Kiadónk nevének mindkét szavát hangsúlyosnak tartjuk, mert így együtt sokat kifejeznek a tevékenységünket meghatározó világszemléleti tartalmakból. A munka minden mozzanatát igyekszünk igényesen végezni – különös tekintettel a szöveggondozásra.

Közel másfél évtized alatt mintegy 70 könyvet adtunk közre, melyek közül – talán 1–2 kivétellel – valamilyen szálon mindegyik kötődik a Nyugat-Dunántúlhoz, Vas megyéhez, de majd mindegyik megtalálta közönségét a szűkebb régión túl is.

A digitális kor előrehaladtával változnak az olvasási szokások, de a könyv szerepe, ha kisebb mértékben is, meg fog maradni.

Ennek tudatában köszönjük meg olvasóink és mecénásaink bizalmát, és mi is bizalommal fordulunk mindenkihez, akinek fontos a magyar könyv és a magyar kultúra jövője.

Szombathely, 2018. július 12.

dr. Gyurácz Ferenc PhD
a kiadó vezetője